Névadónk
DABASI HALÁSZ BOLDIZSÁR
(1806 – 1882 v. 1888.?)
Az első népképviseleti országgyűlés képviselője a dabasi kerületben. Középfokú tanulmányait Nagykőrösön végezte, majd ügyvédnek tanult. A vármegye radikális gondolkodású tisztviselői közé tartozott. Kossuth lelkes híveként nagy szerepe volt abban, hogy Kossuth László, Kossuth Lajos édesapja Dabason kaphatott menedéket.
Részt vett az Úri Kaszinó és a helyi olvasótársaság megalapításában, melyben vezető feladatokat vállalt. Országgyűlési képviselőként Debrecenbe is követte a kormányt, ahol részt vett a detronizáció előkészítésében, a Függetlenségi nyilatkozat elfogadásában. Ezért kötél általi halálra ítélték, amit kegyelemből várfogságra változtattak.
Szabadulása után a gyóni közbirtokosok testülete választotta közfelkiáltással jegyzőjévé. Hamarosan ismét a vármegyei közélet illusztris személyisége lett: tagja volt a vármegye központi választmányának, az állandó fegyelmi választmánynak, a törvényhatósági bizottság tagjaként javaslatot tett a virilis szavazatok eltörlésére. Többször is országgyűlési képviselővé választották.
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Halász Boldizsárban vidékünk egyik legjelentősebb történelmi személyiségét tisztelhetjük.